2010. december 18., szombat

2010.12.19.

Tegnap itt voltak anyuék, meghozták a gyerekek ajándékét, amiket rendeltem.Nagyon nem tudtam megnézni, mert Bazsika állandóan menésben van.Mintha érezné, hogy van valami érdekes.Zárható szekrénybe tettük, és ma reggel pont meg akarta nézni, hogy mi van ott.Egyébként nem szokta érdekelni mi van ott.Ezt a pár napot már ki kell bírni.
Próbálom Bazsit rászoktatni, hogy hamarabb aludjon délután, mert este 10-kor még teljesen fel van pörögve.Tegnap 1-kor vittem is aludni, nehezen aludt el, de azért aludt majdnem 2 órát.De így sem volt álmos este, pedig voltak kint Zsoltival a hóban, és sokat játszottunk anyuval, meg a gyerekekkel.Remélem majd beáll arra, hogy 9-kor csicsika.Rorikám jó kislány volt tegnap, nem nyavajgot, szépen elvolt, csak az alvása szörnyű.Délelőtt 20 perc, de aztán délután bepótolta, 2 órát aludt, és még aludt volna velem is, ha Bazsi nem akar engem.
Tegnap BAzsikával káposztás pogácsát sütöttünk, nagyon finom lett, anyuék alig bírták abbahagyni az evést.Legközelebb ugyan így csinálom, csak káposzta helyet, hagymával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése